Az úticél és környéke
egy helyen!

Főszékesegyházi Kincstár - Esztergom

  • liturgikus tárgyak, Főszékesegyházi Kincstár

    liturgikus tárgyak, Főszékesegyházi Kincstár

Főszékesegyházi Kincstár elérhetősége:

Esztergom, Szent István tér 1.Útvonal »
06 33 ... Mutat


Főszékesegyházi Kincstár bemutatása

A főszékesegyház első szintjén, annak nyugati felében kapott helyet a Simor János esztergomi érsek által alapított Főszékesegyházi Kincstár.

A Szent István király által elsőként, 1001-ben alapított püspökség temploma, benne a kincstárral, a történelem folyamán mindig a figyelem középpontjában állt. A székesegyház kincstárában liturgikus tárgyakat őriztek. A meglévő anyagot az uralkodók sok, értékes adománnyal gyarapították.

Sajnálatos módon a pusztítások sem kerülték el a gyűjteményt. Feljegyzések szerint már a XIV. század elején (1312-ben) Csák Máté kirabolta, majd 1528-ban a törökök pusztítása elől is menekíteni kellett. Ekkor keletkezett az első rendszeres leltár a Kincstár anyagáról.

A kincseket még a XVII. században is folyamatosan költöztették egyik helyről a másikra. 1793-tól 1848-ig értékes tárgyait folyamatosan beolvasztotta a hadikincstár.

1859-től került az esztergomi kincstár a hazai és a nemzetközi érdeklődés középpontjába. Az első leírását Franz Bock aacheni kanonok jelentette meg, akit a bécsi műemlék felügyeleti hatóság szakértő felmérőként küldött Esztergomba.

1886-ban Simor János (1867-1891) szándéka szerint alakítottak ki az elkészült esztergomi bazilika épületében egy termet (mai Kegytárgybolt), páncélszobát, kimondottan kiállítás céljára, hogy a liturgikus használatból kivont tárgyakat, régi műkincseket, és az időnként használt tárgyakat üvegezett tárlókban mutassák be. Mostani helyére a gyűjtemény 1987-ben került.

Jelenleg a kincstár a főszékesegyház legértékesebb művészeti emlékeinek tárháza. Sok darabja nemcsak a főpapi liturgia fényét emelte, de nemzeti vonatkozásban is fontos emlék. Erre jó példa, hogy az esztergomi kincstárban találhatók a királykoronázás liturgikus kellékei. Ennek oka igen egyszerű. Ahhoz, hogy valaki hivatalosan Magyarország királya legyen, egyik feltétel az volt, hogy az esztergomi érsek koronázza meg.

A gyűjteményben található két különleges kehely is. Az egyiket 1856. augusztus 31-én használta Scitovszky János a bazilika felszentelésénél, a másikat pedig II. János Pál pápa adományozta a Kincstárnak 1991-es látogatása alkalmával. Külön érdekesség, hogy néhány darabja mai napig emeli a szentmisék fényét.

A tárlókban helyet kaptak a magyar történelemben fontos szerepet játszó főpapok: Bakócz Tamás, Pázmány Péter, Szelepcsényi György, Simor János személyéhet köthető, művészileg is nagy jelentőséggel bíró ötvös, és textiltárgyak is.

A kincstárban az ötvösművek mellett jelentős mennyiségű textíliát is találhat a látogató. E téren két műfajban gazdag az esztergomi kincstár:
- gótikus miseruhákban, és
- 18. – 19. századi komplett főpapi ornátusokban (díszruhák)

Legrégibb textíliánk az ún. Anjou-kárpit, melyet Lepold Antal 1941-ben adományozott a kincstárnak. Ezen kívül értékes darabja a gyűjteménynek az ún. Kölni palást. Alapanyaga vörös bársony, amit Mária életéből, és Jézus gyermekségének történetéből vett jelenetek díszítenek. A különböző palástok mellett szép számmal maradtak ránk miseingeket és karingeket díszítő csipkék is. Legtöbbjük vert csipke, és a legértékesebb közülük egy brüsszeli (Lepold Antal szerint milánói) munka 1860 tájáról.

Nyiltvatartás infó

http://www.bazilika-esztergom.hu/hu/nyitva-tartas

Ár információ, Főszékesegyházi Kincstár

http://www.bazilika-esztergom.hu/hu/arak

További 51 látnivaló a(z) Főszékesegyházi Kincstár közelében és Esztergom településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Forrás: A fenti információk a(z) Főszékesegyházi Kincstár kapcsolattartója által rögzített információ, utoljára frissítve: 2021.02.19 , kornyeke.hu által ellenőrizve: 2023.06.01

Esztergomról röviden: Esztergom Magyarország egyik legnagyobb történelmi múlttal rendelkező városa. Fényes királyi személyek, jeles események, gazdag paloták, templomok képét kegyetlen csaták öldöklése, tatár és török hord ... bővebben »

Hirdetés


 
A kornyeke.hu oldal működése érdekében sütiket (cookie-kat) használunk adatvédelmi tájékoztatónk szerint. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát az oldalon. Rendben
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném
mégsem